Toubkal 4167m 2018november

Észak-Afrika legmagasabb hegye, Idraren Drare ahogy a helyiek mondják  vagy Mountains of Mountains ahogy az ügynökségek hirdetik…a hegyek hegye.

Bár ez utóbbi talán kissé túlzó, főleg ha figyelembe vesszük hogy Afrikában ott van még a Kilimanjaro a maga 5895m-es magasságával ugye.

De mi a sivatag után nagyon vártuk ezt a hegyi kalandot!

 A sivatagban még 10en caplattunk napokig a homokdűnék közt,

remek csapat, jó hangulat..felejthetetlen csillagtakaró éjszakánként.

Aztán a fele csapattól elbúcsúztunk Marrakeshben és 5en folytattuk utunkat.

Irány Imlil ( egy kényelmes kisbusszal szerencsére) berber hegyi falu 1740m-en.

A szállásunk tetőtéri teraszáról szinte karnyújtásnyira voltak már az Atlasz hófedte hegycsúcsai.

Két napja még az arcunkba fújt a sivatagi szél ( és homok zizegett a fogaink alatt), most pedig

nem tudok betelni a havas hegyláncok látványával. A sokarcú Afrika…

Vacsora után ( csak nem tajin volt ? ) korán ágyba bújtunk, mert tudtuk, hogy holnap hosszú nap lesz…

Reggeli után kezdetét vette a 10km-es túra, ami igen könnyűnek mondható táv, eltekintve attól, hogy 3206m-re kell közben felkapaszkodni, így kb. 2km-t tettünk meg óránként, az utolsó szakaszon már hóban. Átkeltünk kavicsos folyómedren,haladtunk szamárösvényen, kapaszkodtunk kisebb-nagyobb sziklák közt, megmosakodhattunk friss hegyi patakokban útközben és találkozhattunk a visszaúton lépegető és mosolygó sorstársainkkal, akik már utána voltak annak, ami még előttünk állt.

Hányan teszik meg naponta ezt az utat ? Szegény öszvérek… hányszor kell hetente gazdag turisták hatalmas hátizsákjait fel és le cipelniük  -mi lelkesen vittük a magunkét - ? Hányan fogadnak drága pénzért hegyi vezetőket ( holott csak egy eltéveszthetetlen ösvény vezet fel a menedékházig ) ?

Azon az egy ösvényen is számtalan alkalom van hogy egy vendéglátó ipari helység kis teraszán üveges vagy frissen facsart narancslevet ihassunk, ásványokat, pólókat, szőnyegeket vehessenek az arra járók… hiába a turizmusból itt is sokan (meg)élnek.

De a táj csodaszép, a Nap ragyog, a kedvünk vidám, így hát jókedvűen haladunk felfelé.

Én a magam kis elhasznált talpú bakancsában ugyan kissé bosszankodtam a havas-latyakos-csúszós részeknél a vége felé, de túlélhető volt és nem kellett belehalni a tempóba sem

(konkrétan az utolsó 4 km-t vánszorogva tettem meg mint egy csiga ).

A menedékházban már kissé zsúfoltabban voltunk,   novemberi hétvége, ragyogó Napsütés, az is feljött ide aki a közelben csak úgy gondolt egyet… ahogy sötétedett egyre többen és többen lettek a közös helyiségekben. Én hamar elmentem aludni ( szeretek pihenni mielőtt 4000m fölé mászkálok),

de voltak akik reggelig diskuráltak, iszogattak vagy csak nem tudtak aludni.

A hajnalnak megvolt a maga kis feszültsége… voltak akik már 3.30-kor elindultak hogy 7 körül a csúcsra érjenek (napfelkelte 7.30 és ez egy kb 4órás út), mi 4 kor keltunk, 4.20 kor reggeliztünk ( szinte tele volt az étkező a korai időpont dacára ), az étkező ablakából már lehetett látni a csúcsra induló  hernyózó mozgású fejlámpás embereket, csoportokat. A reggeli után nem uralkodott kellemes hangulat a mellékhelyiségekben… valamelyik testnyíláson vmi mindenkinek kijött…igen nemzetközi és hmm..sokszínű volt a környezet… elvétve orosz, kínai, francia, német,angol, arab,berber  szavak de inkább nyögdécselések…

A mi kis csapatunk 4.45kor szépen elindult, hágóvas, fejlámpa,kis háti mindenkinél.

200-300m megtétele után kb mindenki, más tempóban szeretett volna menni J

így volt aki előre ment és volt aki hátrébb maradt. 3500m-ig még látótávolságban voltunk,

aztán a sötétség és a gyorsan emelkedő szintek miatt széthullott a mezőny. Nagy általánosságban elmondható, hogy pár száz méterenként alkalmi kapcsolatok születtek. Annyian voltunk a hegyen hogy majd minden kanyarban fotózkodott valaki (a nagy sötétben a kedvenc alkalmi barátaival ).

Ezt megunva és egy igen jó ritmust elkapva csak úgy haraptam felfelé magam a hóban, lassan utolértem és elhagytam a csoportokat és az embereket, míg már nem volt felettem fejlámpás hótaposó… ez egy új élmény volt… legalább is itt… a skóciai hegyekben többnyire napvilágnál jártam és most itt hirtelen senki sehol… tovább lépdelve kikapcsoltam a fejlámpámat is… vonzó volt a sötét ismeretlen… aztán a sziklák körvonalai vhogy eltűntek… és újra fényárban úszott minden egy gombnyomásra. Épp időben, sikerült a szikla és a szirt széléig bóklásznom a sötétben, alattam-előttem a szakadék.

Na merre is van az a csúcs ? A sziluettek azt mutatták hogy inkább balra, így arra vettem az irányt.

A következő kanyarban feltűntek Marrakesh fényei…. na ez szép látvány innen 4000m-ről.

A hó is elfogyott és csikorgott a hágóvas a sziklákon, megálltam és lecsatoltam azokat.

Közben két Francia hegymászó felért mellém. Ők is megállapították hogy Marrakesh jól néz ki innen.

Majd mindhárman a csúcs felé fordultunk és a hajnal derengő fényénél megtettük az utolsó 150 métert. Igen csak fújt a szél…még hozzá igen csak hűvös szél. Így a csúcson csak megveregettük egymás vállait, csináltunk pár gyors fotót  és gratuláltunk egymásnak. A két francia 3.45-kor indult és alig akarták elhinni, hogy én 4.45kor és egyszerre értünk fel (pedig ők nagyon siettek hogy felérjenek a Napfelkeltére mondták ). 7.15 volt… a Nap még váratott magára…

ám ekkor döbbenet látvány fogadott a csúcs mellett egy muszlim férfi levette a bakancsát, kiterítette  imaszőnyegét és a bíborszínű éggel a háttérben halk imába fogott… igazán szép pillanat… Allahu AkkBar…

Nekem elég volt a csúcs élmény…20 perc a metsző szélben  … lefelé indultam, a csúcs közelében találkoztam Kovi mesterrel minden vándorláss atyjával, ki vidám mosollyal és teljesen bebugyolálva lépegetett felfelé… örömmel köszöntöttük egymást, de jeleztem hogy én ugyan nem fagyoskodom itt tovább lejjebb megyek. Aztán kicsit később Gergővel találkoztam, aki fáradtan, de lelkesen törtetett a csúcs felé. Ők jobban időzítettek, pont a napfelkeltére értek fel. Én pár száz méterről lejjebb egy szikla tetejéről csodáltam az égi jelenséget…. csodaszép volt. Gondoltam a többiekre akik még felfelé kapaszkodnak ( Kriszta, Zsolti..illetve mások akik később keltek és a menedékházból ide igyekeznek, lépegetnek, kígyóznak fel a csúcsra ), gondoltam azokra is akik a sivatagban velünk voltak és az otthoni szeretteimre is… hmm… bár mindenki láthatná, átélhetné…

De hát ha nem… hát leírom ! :-)

Tovább is van mondjam még ?